Hivatalosan is elhagytam La Rioja autonóm körzetet és átléptem Kasztília- León autonóm körzetbe. Nem vettem észre eddig sok változást csak annyit, hogy az étkezésnél felkínált boron már ennek a régiónak a felirata olvasható, illetve a szőlő ültetvényeket felváltották a sárgálló tarlók.


Nagyon sok kedves emberrel találkozunk útközben. Van akitől gyümölcsöt kapunk, ma pedig egy szembejövő autóból vizet osztogattak a zarándokoknak. Mondjuk később láttuk csak, hogy a víz címkéjén a városban levő egyik alberguét reklámozták. Bár nem azon a szálláson szálltunk meg, jól esett a hűsítő nedű.

Minden településen van valami művészi alkotás ami a zarándokokat és a Santiagoba vezető utat ábrázolja. Ez alól Belorado sem volt kivétel. Majd minden ház falán volt valamilyen rajz, festmény, sőt a földön is emléket állítottak a caminot teljesítő híresebb embereknek.

Szót kell ejteni a környéken kószáló kóbor állatokról is. 
Igazan jámbor és méginkább pofátlan teremtmények. Vacsora közben ritka, hogy nem dörgölődzik egy macska a lábamnak, vagy egy kutyus nem néz rám szomorkodó éhes szemmel. Mindig igyekszünk szolid kis étkünket velük is megosztani, de sosem elég nekik amit kapnak.

Még egy pár dombon átkelek és holnap Burgosnál kezdetét veszi a retteget kasztíliai fennsík, a Mezeta. Az elkövetkező egy hétben ez a lapos, kietlen táj fog számomra (túlzottan is)  ingerszegény környezetet biztosítani a napi 30-35 km-es szakaszok megtételéhez. Kíváncsian és kissé félve várjuk ezt az óriási pusztaságot ami felett -az útikönyv szerint- a legszélesebb az égbolt…