Töretlenül haladunk előre. Az utunk olíva fák és szőlő ültetvények között kanyarog. Árnyék csak elvétve van.  Az időjárás már-már túl jó hozzánk, visszasírják egy kicsit az esős időt. A 30 fok feletti hőmérséklet érezhetően jobban fáraszt minket.

Középkori időutazásunkat egy nagyváros szakítja meg, beérünk Estellaba. Nyüzsgés, rengeteg autó és utcán játszó gyerekek. Néma csendben sétálunk, kissé idegenkedve és értetlenül. A teljes lelassultság már éppen úrra lett rajtunk, így arcon csapásként ér minket a tébolyult zűrzavar. Próbálunk beilleszkedni, vegyülni a tömeggel de esélytelenek vagyunk. Divatosnak éppen nem mondható, össze-vissza ruháink, flip-flop papucsunk csattogása és enyhén leégett orrunk elárul minket. Mindenki tudja, hogy zarándokok vagyunk, bár ebből hátrányt soha nem szenvedünk. Persze mi is felismerjük a többi kószáló peregrino-t es hangosan, mosolyogva köszöntjük egymást.

Idővel, korgó hasunk a főtérre vezet bennünket, ahol (Mamám javaslatára) megkóstoljuk a helyiek nemzeti eledelét a Paela-t. Nem kell csalódnunk, finom és kiadós vacsorát kapunk!

Alberguénk szerencsére a város csendesebb részen van, vackunkba visszahúzódva nyugodtan tudunk pihenni, illetve a kilátásunk sem nevezhető rossznak. A kollégiumra emlékeztető épület második emeleten, saját kulcsunkkal zárható szobát kapunk.
Két francia hölgy illetve Máté, egy másik magyar srác az egy éjszakás hálótársaim. A hölgyek elmesélték, hogy egyikőjük első nap elhagyta a személyi igazolványát, ezért három nap csúszással indult az útjuk.

 A következő rész tartalmából:

✌️�✌️